Az utóbbi évtizedekben a geofizikusok egyre világosabban látják, hogy az űr és a Föld természeti folyamatai összefüggenek. A naptevékenység ritmusai szerint váltakoznak az esős és aszályos időszakok, a napkitörések nyomán pedig gyakran ciklonok, orkánok,
föld

Virágenergetika
Már maga a szó is újdonság, pedig a virágok hatását mindig is éreztük – testünkben és lelkünkben egyaránt. Még a döntéseinket is befolyásolják nap mint nap – csak eddig nem tudtunk róla. De vajon hogyan segít a virágenergetika?

Párválasztás arcforma alapján
Állítólag nemcsak a testalkat, hanem az arc formája is árulkodik tulajdonságainkról. És ha ez igaz, akkor arcunk alakja alapján választhatunk társat magunknak. A fa típushoz például illik a víz, a földhöz pedig a tűz.

Idegen élet nyomában
Nem repkedő kisbolygóktól kell tartanunk, hanem az űrben keringő szeméttől – tartja Almár Iván. Az egyik legismertebb magyar csillagász az űrkutatás hőskora óta, több mint ötven éve kémleli az eget.

A rejtélyes dogon törzs
Lehet-e hinni egy afrikai törzsnek, amelynek tagjai azt állítják, a Szíriuszról származik az emberiség? Mit lehet kezdeni azzal a ténnyel, hogy olyan dolgokat állítanak évszázadok óta a csillagról, amelyek csak nemrég nyertek bizonyítást a tudósok körében

Klímaváltozás: izzasztó évek jönnek
Az eddigi jóslatoknál várhatóan sokkal gyorsabban melegszik a Föld klímája és ezzel a Kárpát-medence időjárása is alapvetően megváltozhat. A nyári átlaghőmérséklet növekedése az elkövetkező harminc évben akár 1,5-2 fokos is lehet.

Mágikus helyek Magyarországon
A keleti gyógyászatból tudjuk, hogy az emberi test energiaáramlásai meridiánok mentén történnek. A Földet testünkhöz hasonlóan energiavonalak hálózzák be, ezeket egyesek a Föld meridiánjainak, mások Szent György-, a keletiek Sárkány-, az angolok Ley-vonal

Dobolás és Tánc a Földért
A Föld Népeinek Mexicói Egyeteme felhívást intéz a Föld minden kultúrájához, nemzetéhez és szervezetéhez, hogy csatlakozzon – egy ősi mexicói jóslat alapján – A 8000 Szent Dob Hangjához.

Földszerű bolygó az űrben
Hamarosan eredménnyel kecsegtethetnek a földön kívüli élet utáni kutatások. Az első helyszín megvan: földszerű bolygót azonosítottak húsz fényévnyire.

Csillagászat a különböző korokban
A csillagászat minden bizonnyal a legősibb tudomány. Barlanglakó elődeink talán felnéztek az égre, és rácsodálkoztak mindarra, amit ott láthattak, de nem tudták, milyen valójában a világegyetem. Magától értetődő volt számukra, hogy a Föld lapos, és az is,