Sokan tartanak a péntek 13-tól, és vannak, akik kinevetik a félelmet, sőt szerencséssé kiáltják ki. Idén a bolygók is a szerencsére „szavaznak”. Egy mesés fényszög lesz az égen, ami minden rosszat jóra fordíthat.
Szaturnusz
Elpattan az első szál… – a Merkúr elsőként direktbe fordul
A visszahúzó erők, a retrográd bolygók olyan hatással vannak, mint a gumipókok: nem engedik, hogy haladj, előre lépj. Ennek most vége. Elpattan az első szál, avagy gumipók: Merkúr szeptember 15-én elsőként indul el előre.
Szaturnusz retrográd 2023: karmikus változásokat hoz a nagy sorsbolygó
A Szaturnusz, a nagy sorsbolygó, a Tanító, a karma planétája március 7 óta a Halak jegyében jár, és június 17-én elkezd hátrálni. Lássuk, mit jelent a Szaturnusz retrográd 2023 az egyes csillagjegyek számára.
Nagy tavaszi horoszkóp: karmikus változásokat hoznak a következő hónapok
Ez a tavasz nem a könnyedség ideje, hanem a hatalmas átalakulásé. A Szaturnusz jegyváltását a Plútó jegyváltása követi, majd májusban a Jupiteré. Mégis csodálatos hónapok állnak előttünk: sok korábbi erőfeszítés most érik be, és lelki, magánéleti vonalon is boldogságot, fellélegzést jeleznek a bolygók. Nagy tavaszi horoszkóp következik a tizenkét csillagjegynek.
A Szaturnusz a Halak jegyébe lép, és új fejezetet nyit az életünkben
Régóta vártunk erre: 2023 március 7-én 12:55-kor a Szaturnusz, a nagy sors bolygó a Vízöntőből átlép a Halak jegyébe, és 2026 február közepéig ott tartózkodik. Ezzel sorsszerű változásokat indít el. A Vízöntő levegő jegy, a Halak víz jegy: míg a levegő az elmélet, addig a víz az érzelmek.
A Vénusz és a Szaturnusz együttállása új megvilágításba helyezi a dolgokat
Vénusz és Szaturnusz: az eredetiség és az intelligencia együttállása. Nagyszerű, ha e kettő kéz a kézben jár, és új megvilágításba helyezi a dolgainkat. Lássuk, hogyan hat ez az egyes csillagjegyekre!
December 23.: a Szaturnusz Uránusz fényszöge megmutatja az idei év tanulságait
A Szaturnusz Uránusz fényszöge december 23-án lesz pontos az idei évben harmadjára és utoljára. Megmutatja, hogy mit akart tanítani nekünk a próbatételeken, nehézségeken keresztül.
A Szaturnusz, a nagy sorsbolygó előreindul, és felszabadulást, megértést, fejlődést hoz az életünkbe
A Szaturnusz, a nagy sorsbolygó, a retrográd próbatételekben bővelkedő időszaka után végre előreindul, ami gyógyulást, a tudatosság erősödését, szintlépést jelez.
Heti horoszkóp 2021. október 11-17.: Nagyot változik a világ a héten
A második októberi héten nagyon sok fontos égi esemény zajlik. Ezek a változások pedig mindenki életére hatnak. A Plútót követően direktbe fordul a nagy sors bolygó, a Szaturnusz, s végre elindulhat mindaz, ami eddig nagyon nehezen haladt. Heti horoszkóp!
A karma ideje: a Szaturnusz retrográd mozgásba kezdett
A Szaturnusz a karma és az idő ura, a nagy pusztító, de korlátozásai sok esetben segítenek, retrográd hónapjai esélyt kínálnak a problémák felismerésére. Horoszkóp minden csillagjegynek.
