A szivárvány színeiben tündöklő, és csak időszakosan felbukkanó sarki fény a nevét a csodaszép hajnalistennőről, Auroráról kapta. Két fajtáját ismerjük: az északi fényt (aurora borealis), és a déli fényt (aurora australis).
Tények Talányok rovat cikkei
180 cikk
Halálközeli történetek
Jób már négyezer évvel ezelőtt ezen morfondírozott: Ha valaki meghal, él még utána? Talán nem sok ennél alapvetőbb kérdés van a létezést illetően. Bizonyíték viszont kevés, hiszen a tudomány a fizikai léthez kötődik, a lélek viszont egy másik univerzum ré

Százmilliók maradhatnak áram nélkül
Az amerikai National Academy of Sciences új jelentése szerint egy erősebb napvihar katasztrofális következményekkel járhat – az elektromos hálózatok összekapcsolódása miatt csak az Egyesült Államokban 130 millióan maradhatnak áram nélkül.

Sztárok vallási áhitatban – képgalériával
Az állandó nyomás miatt, a sztárok lába alól könnyen kicsúszik a talaj. Kapaszkodhatnak az alkoholba, a drogokba, vagy a vallásba – esetleg mindebbe együtt. De több olyan híresség is van, akit hittbeli elkötelezettsége is híressé, hírhedtté tesz.

Halálos fenyegetés – az űrből
Gyilkos aszteroidákat keresünk. – mondta a Hawaii Asztronómiai Intézet munkatársa. James Heasley közölte: a National Academy of Sciences a Kongresszus kérésére kutatócsoportot alapított, amelynek célja a Földet veszélyeztető aszteroidák kiszűrése.

Virtuális embert fejlesztenek
1,1 millió dolláros projekt keretében fiziológiai alapokra épülő „virtuális emberi lényt” fejleszt ki a GE Global Research az amerikai Védelmi Minisztérium számára.

Egyre nő a kereslet az ördögűzők iránt!
Gondolnád, hogy a XXI. század elején nagyon is létező szakma vagy foglalatosság az ördögűzés, és semmi jel nem utal arra, hogy hamarosan kihalna? Egyes források szerint jelenleg hozzávetőleg kétezer ember foglalkozik ördögűzéssel – komolyan, mintegy fogla

2009 – a számok tükrében
A most következő időszak – a numerológia szabályait alapul véve – nem lesz könnyű. De hogy a várható eseményeket ki miként tudja legyőzni, egyáltalán hogyan reagál az eseményekre, az jelentősen függ attól is, hogy milyen rezgésű bolygó a születési uralkod

Időutazás múltba és jövőbe
Egy új amerikai kutatás szerint görbült tereket összekötő hidak, a féreglyukak sajnos nem lennének alkalmasak időutazásra. Ettől a lehetőség továbbra is fennálhat.

Mantrák, Yantrák, Vaszati
Mindannyian szeretnénk egészségesek és boldogok lenni, harmóniában, bőségben élni. A keleti filozófiák gyakorta kínálnak olyan kellékeket melyekkel sikeresebbé varázsolhatjuk az életünket. Ilyen például a kínai Feng Shui tudománya, és annak még ősibb, ind