A lélekvédő hájtól a tudatos böjt szabadít meg

A fogyókúra ma már össznépi program. Egész iparágak épültek rá. A gyógyszer- és élelmiszeripar csillagászati összeget profitál belőle, az eredmény mégis elenyésző. A fogyókúraiparnak ugyanis nem érdeke, hogy a súlyproblémák megoldódjanak, és inkább azt sugallja, hogy nem kell nélkülözni az evést, a finom falatokat. Mintha az evésen múlna csak a probléma megoldása. Ám szinte minden fogyókúrázó tapasztalta, hogy hiába szedi a csodapirulákat, hiába koplal, hiába tudja már kívülről az egyes élelmiszerek kalória-értékét, hiába vásárol méregdrága „zsírbontó élelmiszert”, hiába gyötri magát a konditeremben, a leadott egy-két (vagy tíz-húsz) kiló hamar visszalopakodik, sőt, meg is sokszorozódik, ha a lelki egyensúlyodat nem tudod megteremteni. Az elfogyasztott étel ugyanis a kövéreknél nem a létfenntartáshoz szükséges, hanem egyfajta „űr” pótlására szolgál. És ez az űr nem annyira a testben van, mint a lélekben, az érzésvilágban.

A lélek kábítószere

Valóban közismert a szülői szeretetnek az a formája, amely a gondoskodást azonosítja az etetéssel, a finom falatok, a csokoládé, a torta a jutalmazás eszköze. Sok gyerek nő fel úgy, hogy lelki bajaira, érzelmi rezdüléseire, szomorúságára enni kap. Ez aztán rögződik benne, hogy az evés nyugtató hatású, a finom falat elnyomja a lélek keserűségét. S ettől kezdve az evés nem a fizikai-biológiai létfenntartás lényege, hanem a lélek kábítószere. Amire könnyű rászokni, nehéz abbahagyni. A fogyókúrák kudarcának egyik alapvető oka is ebből fakad. Ilyenkor ugyanis fokozottan az evéssel, az ételek kiválasztásával, a kalória-számolgatással foglalkozunk, tehát még inkább csak erre fókuszál az agyunk. Dr. Fekete Anna pszichológus arra figyelmeztet, hogy a fogyókúra alatt az evés tematikája a testi szintről átkerül a gondolatok világába, és „a rágás helyét a kalóriaszámolgatás veszi át, de azon a téren semmi változás, belátás és felismerés nem születhet, hogy egy felnőtt embernek miért nincs jobb, értelmesebb és élvezetesebb dolga a világban, mint hogy egyen. Ráadásul még az orvosi tanácsadások is azt sugallják, hogy kórosan túltáplált nyugati civilizációnkban azt, aki csak egy pillanatra is abbahagyja a túlevést, az éhhalál fenyegeti, s a létfontosságú fehérjék, nyomelemek hiánya fogja elvinni néhány napon belül?

Nem az evéssel kell foglalkozni

Mélylélektani értelemben sajnos a kövér embernek sem egyértelmű érdeke, hogy evési és súlyproblémája megoldódjon, hiszen nem véletlenül alakult az ki: legfontosabb funkciója az, hogy élete és lelkivilága fájdalmas, problémás területeiről elterelje a figyelmét. Ezért ha nem az evéssel foglalkozna, vagy ki kellene találnia valami új, figyelemelterelő technikát, vagy a problémákkal és kellemetlen feladatokkal kellene szembenéznie. Súlygondjaink másik alapvető forrása a pszichológus szerint a saját testünkhöz való viszonyunk. A fogyókúrák kudarcának egyik lényegi oka az, hogy fogyókúra közben ugyanazzal az attitűddel viszonyulunk a testünkhöz, mint ami a hízást létrehozta, csak azt most ellenkező előjellel tesszük. Amikor ugyanis a testünk eltorzul, akkor már azt is utáljuk, haragszunk rá, amiatt is frusztráltakká válunk, eggyel több negatív érzéssel kell tehát megküzdenünk. Súlyproblémáink jellegzetesen úgy alakulnak ki, hogy testünket használjuk lelki szemetesládaként: feszültségeinket, szorongásainkat, ürességérzetünket, boldogságunkat, hiánytudatunkat, alacsony önértékelésünket testi szintre visszük át, és testi szinten igyekszünk elcsitítani ezeket a rossz érzéseket. A fogyókúra lényege tehát nem a test vagy a lélek „legyőzése”, gyötrése, hanem a kettő egyensúlyba hozása. Erre kitűnő alkalom a húsvét előtti böjt. (E böjt nem azonos a koplalással!!!) Böjtöléskor a test és a lélek egymás felé fordul, mindkettő azon fáradozik, hogy ledolgozzon és kiürítsen magából mindent, amit fölösleges teherként hurcol. A böjt tisztulási folyamat, melynek során a testi és lelki történések újra összhangba kerülhetnek. Segíthetjük jógával, meditációval, a tudatalattit felszabadító pszichoterápiás és egyéb tevékenységekkel. Amikor a test és a lélek egymás felé fordul, elképesztő energiák szabadulnak fel. Ezek az energiák pedig azt mutatják meg, hogy már kinőttünk a csecsemőkorból, nem kell tehát folyamatosan a szánkban tartani a cumit, hogy minden szükségletünk kielégítődjék, hanem lélekkel élő, transzcendens lények vagyunk, akiknek teremtő feladata van ezen a földön. Anyagi testben nem azért élünk, hogy bekebelezzük és elfogyasszuk az egész világot, hanem hogy lelkünk tüze melegséggé és fénnyé transzformálja létezésünk testi dimenzióit.