Van egy barátnőm, régi bútordarab, akárcsak én. Már óvodába is együtt jártunk, igaz, akkor még nagyon utáltuk egymást. Aztán a középiskolában megint összesodort minket a sors, és azóta elválaszthatatlanok vagyunk.
Úgy érzem, Saci most bajba került. És nem tudom eldönteni, beleavatkozhatok-e az életébe, hogy megmentsem egy nagy csalódástól, vagy hagynom kell szépen, hogy a saját bőrén tapasztalja meg a megtapasztalni valókat. Csak mindig az jár a fejemben, hogy annyit „tapasztalt”már, annyi pofont kapott az élettől, vagyis különböző férfiaktól, hogy nem hiányzik neki még egy. Saci elég szerencsétlen a szerelemben. Soha nem volt férjnél, nincs gyereke, volt viszont sok kalandja, amiktől ő mindig nagy szerelmet várt, mégsem tartottak tovább néhány hónapnál. Valahogy mindig rosszul választ. Most, hogy betöltötte a harmincötöt, valahogy elpártolt mellőle Ámor, és másfél éve egyetlen férfi sem nézett felé. Saci rendszeresen felugrik hozzánk, már családtagnak számít, a két lányom imádja, tőle kérnek öltözködési tanácsot. Sacinak nincs gyereke, ezért az enyéimet szereti sajátjaként, a kisebbiknek ő is a keresztanyja. A férjemmel folyton csipkelődnek, de tudom, hogy a lelkük mélyén szeretik egymást.
Ezek is érdekelhetnek
Ajánlott tartalmak
