Ikerlelkek egymásra találása

Az azóta klasszikussá lett romantikus regényt egy magányos vénlány írta, akinek a külső életben semmiféle szerelmi tapasztalata nem lehetett. Emily Bronte a lélekből merítette tudását. De ugyanez a belső tudás ihlette a világirodalom és opera megannyi szerelmi történetét is. E munkák azért maradandóak, mert központi gondolatuk mélyen eltemetett igazságokat feszeget. Valamennyi arról szól, hogy önmagunkban csonkák vagyunk, és él valahol valaki, aki teljessé avatja létezésünket, olyanná, amilyenek kezdetben is voltunk. A keleti bölcselet arra tanít, hogy a lélek egyszerre nőies és férfias, a Teremtő kettős természetének tükreként. A gondolatot, hogy az eredetileg egységes lélek kettéhasadt, filozófusok, költők és vallási tanítók vezették fel az idők folyamán. Arthur Schopehauer, a 19. század nagy filozófusa egyenesen természeti törvénynek tekinti. A Világ mint akarat és képzet című művében ezt írja: „A polaritás, vagyis valamely erő felbomlása két minőségileg különböző, ellentétes, újbóli egyesülésre törekvő tevékenységre? A természet csaknem minden jelenségének alaptípusa, a mágnestől a kristályokon át az emberig?” Már 2500 éve szemléletesen festette le az ikerlelkek létezését Platón a Lakoma című művében. Az egyik szereplő, Arisztophanész a szerelmet dicsőítve elmondja: miként választotta Zeusz két ellentétes félre a lelket. Ez a két fél azután szüntelenül egymást keresi a földi létben. Amikor pedig éppen a maga másik felére talál rá valaki? csodálatos mámorba ragadja őket a barátság, az összetartozás érzése és a szerelem, és nem akarnak elválni egymástól úgyszólván egy pillanatra sem. Ezek azok, akik egész életüket együtt élik végig, és nem tudják megmondani, mit kívánnak egymástól. Mert senki nem képzeli, hogy a szerelmi élvezet az, aminek a kedvéért úgy örülnek, ha egyik a másikkal együtt lehet? Nyilvánvaló, hogy másra vágyik a lelkük, amit nem tud kimondani, csak sejti, mire vágyik, és talányként lappang benne?” Az ikerlelkek léte rávilágít a szeretet valódi természetére és talán arra is magyarázatot ad, mi a lélek hivatása a földön. Mert a teljességre áhítozó lélek visszatér eredetéhez. Úgy véljük, e visszaút első állomása a minél tökéletesebb egyéni spirituális fejlődés, ezt követi a lélek kiegészülése hiányzó felével, ikertestvérével. Legvégül ama lélekcsoport lelkei egyesülnek, ahonnan az egyéni lélek a kezdeteknél kivált. A testvérlelkek a világot jelentik egymás számára, és egyetlen teremtett lélek sem elégítheti ki őket ennyire. Ez azt vonja maga után, hogy aki elhagyott a férje, felesége, szeretője, azért tette, mert nem volt hozzá való. Egy ideig kibírta mellette, ám csak egy darabig. Olyan ez, mintha olyan fedőt tennénk egy lábasra, amely nem illeszkedik rá tökéletesen. A férfiak és nők elhagyják egymást egy harmadikért, az ikerlelkek azonban soha. Tökéletes bizonyossággal ismerik fel egymást, és többé nem válnak el. Amikor tehát félni kezd valaki, hogy elcsábítják tőle házastársát, ez annak a jele, hogy partnere nem a hőn vágyott ikerlélek. Lelki ikertestvérünk a tükörképünk, önmagunk fordított mása. Az isteni gondviselés csodája folytán mégis páratlan és lenyűgöző személyiségre lelünk benne. Ennek a bűvöletnek jó része kétségkívül abból fakad, hogy új megvilágításban fedezzük fel lényünk lényegi vonásait. Ugyanakkor az egyéni életutak eltérő tapasztalatokat hoznak magukkal, amelyek a különbözőségükben is kiegészítik egymást. Lelkünk másik fele mindörökre új és izgalmas marad számunkra, hiszen azt adja meg, amiben szűkölködünk, bár szívesen fogadnánk. Az ikerlelkek paradoxona, hogy mialatt a kettő egyesül, egyéniségük is kivirágzik. Egy ilyen együttlét sohasem unalmas, inkább az örök fejlődés igézetével ajándékoz meg. Az ikerlelkek neme eldőlt szétválásuk pillanatában. E két fél azonban soha nem vált szét maradéktalanul, amennyiben mindkettő magában őrzi tovább a másik fél csíráját. Sokan úgy vélik, hogy a lélekvándorlás során váltogatjuk a nemünket. Ez tévedés. Az ikerlelkek létezése kizárja a nemváltást. Az egyik lélekfél a jang-, a másik a jin-elvet fejleszti magában, miközben az ellenkező nem lényegéből is hordoz magában valamit. A keleti bölcselet a következőképpen határozza meg a jang- és jin őselvet: a jang a felosztó és elhatároló kezdeményező erő, a jin ezzel szemben a tápláló, újraegyesítő fogékonyság. Jang nélkül semmi nem keletkezne, jin nélkül viszont meghalna minden, ami megszületett. A jang a szellemi tevékenység a maga erőteljes mivoltában, a jin viszont a képzelet és a költőiség, amely megszépíti a merőben szellemit. A jang előretör, a jin megőriz. A jang a cselekvés, a jin a létezés. A jang férfiúi adakozás és nagylelkűség a jin nőies befogadás, megőrzés, felnevelés és szétosztás. A jang felfedezés, a jin a felfedezésekre csábító vonzerő. A jang a hőn szeretett szerető, a jin az, akit szeretnek, és egyúttal minden szerelem forrása?

Férfinak és nőnek lenni e szerint azt jelenti, hogy nemi jellegeink által meghatározott nemünket – tökéletes ellensúlyt alkotva – kiegyensúlyozzák az ellenkező nem sajátságai, de a férfiúi és női erők nem keverednek egymással, hanem megőrzik különállásukat. A fizikusok újabban az úgynevezett ikergerjesztéses kísérletek során megdöbbenve észlelték, hogy amennyiben az egyszerre született atompárok egyikében külső erő hatására megváltozik az atommag körül keringő két elektron mozgásának iránya, ikertestvére is ugyanazt a változást tanúsítja, legyenek bármekkora távolságban. Természeti előképe ez az ikerlelkek kettősségének, melyek különállók abban, hogy önálló alakba öltöztek, ám az egyik szellemi dimenzióiban mindig ott érződik a másik hatása. Természeti törvénynek mondhatjuk ki, hogy az egyik bármely cselekedete a másik lelket is befolyásolja fejlődésében, és mindez anyagi síkon is érezteti hatását. Akinek tehát nincs türelme kivárni, amíg rátalál Énje másik felére, az boldogtalanul éli végig az életét. Csalódások, válások sorozata után végül is egyedül marad, „félemberként” tengeti életét. Forrás: Patricia Joudry: Ikerlelkek (Édesvíz Kiadó)