Ha meg akarod találni a lélekpárod, használd a feng shui erejét. Ez a több ezer éves tradícióval rendelkező kínai iskola generációk hosszú során át jutott el Nyugatra. Sokat változott, formálódott, több különböző iskolája létezik már, de a lényeg ugyanaz:
Test és Lélek rovat cikkei
61 cikk
A népi gyógymód reneszánsza
Az Egyesült Államokban a betegek jelentős része a „hivatalos” orvosi kezeléssel együtt, kisebb része orvosa ellenében keresi, megtalálja és alkalmazza az úgynevezett „alternatív”, nem hivatalos gyógymódokat. Különösen a daganatos betegek között magas azok

Beteges félelem – a fóbia
A horoszkópban a Neptunusz jelzi a fóbiára való hajlamot, az a bolygó, amelyik az alkohol- és kábítószer-függőséget. S mint a klinikus szakorvosok adataiból kiderült: Az alkohol és a drog után ez a leggyakoribb pszichiátriai kezelést igénylő zavar.

Szerelem és bioenergia
A cím talán furcsán hat egyesek számára. Még az is lehetséges, hogy nem minden esetben tiszta szerelemről lesz szó, az energia pedig talán nem bio a szó elfogadott értelmében, bár kétségkívül az életerővel kapcsolatos. És persze fontos szerepe van az aurá

Árulkodó testbeszéd
A test minden mozdulása – avagy mozdulatlansága – nemcsak a fizikai adottságok függvénye, hanem legalább annyira a lelki beállítottságé is. Az emberi mozdulatok és gesztusok hűségesebben tudósítanak az érzelmekről, barátságról, szerelemről, gyűlöletről, f

Dönteni nehéz
„Kockáztatni kell, bizonyos utakra rá kell lépni, másokról pedig le kell térni.. De nem ez a legrosszabb. A legrosszabb az, amikor az ember választ, és aztán egész életében azon rágódik, hogy vajon jól választott-e. Senki nem tud félelem nélkül dönteni.”

A jó buli: Terefere Party!
Terefere Party néven jelenik meg ezentúl hetente a népszerű Terefere magazin. A legfrissebb sztárhírekkel szórakoztat, fellebbenti a fátylat a celebvilág kulisszatitkairól, elárulja, hogyan fogynak és szépülnek a hírességek. A rejtvények is a tartalmas ki

A stressz ellenszere az önbizalom
A stressz senkit nem kerül el. De mindenki másképp reagál rá. Van, aki sikeresen megbirkózik vele, és van, aki szenved tőle. Az utóbbiak hibája az, hogy nem tudják elengedni a problémát, vagyis még akkor is rágódnak rajta, amikor már új feladatokkal, új

Mindannyian indigógyerekek vagyunk
Bár az indigó-jelenség mára már kissé elcsépelt témának számít, mégis érdemes minden szülőnek elolvasni tényfeltáró cikkünket, mely számos tévképzettől mentesít minket. Emellett az is kiderül, hogy kezdetben minden gyermek indigó, ám csak nagyon kevesen m

Reiki – az Univerzum áldása
A reiki japán szó, jelentése univerzális energia. Tibetben már évszázadokkal ezelőtt alkalmazták, ez a tudás azonban szinte teljesen feledésbe merült. Később, az 1800-as évek végén egy japán doktor fedezte fel újra a módszert.