Széles mosoly, kicsattanó kedv és 100%-os feltöltődés – többek között ezt nyújtja az Alexander-technika, a rehabilitáció egyik rendkívül magas formája. Használatával nem csak a gyenge teljesítmény, de a betegségek számos típusa is javítható. Aki egyszer k
Test és Lélek rovat cikkei
317 cikk
Isteni gyógyír Achillestől – a cickafark
A közönséges cickafark igazi nemzetközi gyógynövény. Nemcsak a kínai kultúra szerves része, de a görög-római eredetű keresztény hagyaték, ezáltal az európai hagyományok gyakori szereplője is. A modern orvostudomány kutatásai pedig csak alátámasztani tudtá

A romboló düh pozitív energiává alakítható
Biztosan téged is felhúztak már annyira, hogy legszívesebben nekimentél volna annak, aki bántott. Ez természetes, mondhatni

A depresszió vonzza a bűnözőket
Az állatok és az emberek világa között alig akad különbség: itt is, ott is az öregek, gyerekek, betegek válnak prédává. És persze azok, akik kiszolgáltatott helyzetbe hozzák magukat, mondjuk elszakadnak a csapattól, isznak, drogoznak (bár az utóbbi két vi

A szeretőből ritkán lesz feleség
Tíz magányos nő közül legalább hatnak volt már viszonya házasemberrel, és ezek a kapcsolatok csak kivételesen végződnek úgy, ahogyan a szerető reméli: a statisztika szerint talán minden tizedik férfi hajlandó arra, hogy otthagyja a feleségét a másik nő ke

Szavakkal (is) szeress!
Lehet, hogy mágiához fordulnál, csakhogy megszerezhesd és megtarthasd a kedvesedet? Lehet, hogy nem gyertyára, varázskőre van szükség. S talán nem is mágikus versikék mormolására. Sokkal többet ér, ha beszélgetsz, ha becézgetsz, ha szavakkal is simogatsz?

Bioritmus – a belső iránytű
A vágyai annak teljesülnek, aki nem akar szembeszállni az ősi törvénnyel, inkább ügyesen befogja sorsának vitorlájába a tomboló szelet éppúgy, mint a parányi fuvallatot. Hányszor gondoljuk vagy mondjuk is dühösen a rosszul sikerült tárgyalás után, vagy az

Hívd segítségül az állatokat!
A világon a legtöbb kultúra tisztel valamilyen állatot vagy teremtményt, amelyet védelmezőnek tart, esetleg őseként tisztel. Ezek szobrait a falvak vagy épületek előtt helyezik el, hogy békésebb viselkedésre figyelmeztessék az idegeneket.

Csalán – minden bajra orvosság
Sokan a csalánt gaznak tartják, amit irtani kell. Pedig az egyik legerősebb gyógyhatású és igencsak sok mindenre használható gyógynövény.

Védd magad az energiavámpíroktól!
Évekkel ezelőtt volt egy lány, aki valahogy odaszokott hozzánk. Kényelmesen terpeszkedett a fotelban és komótosan mesélt a mindenféle meghatározhatatlan betegségeiről, és a be nem teljesült szerelmeiről. Nagyon fárasztó, nyúlós délutánok voltak ezek. Alig