Örökké nem maradhatsz fiatal!

Az ösztrogénpótlás ma már olyan rutinkezelés, mint száz éve volt a masszázs vagy a vízterápia. A nőgyógyászok már-már műhibának tartják, ha a nőket nem kezelik „idejében” ösztrogén-kúrával, hogy a változás korát tünetmentesen élhessék meg. A csontritkulás megelőzésére hivatkoznak, s közben mesterségesen nagyon magasan tartják az ösztrogénszintet, így a szervezet (és maga az ember) nem veszi észre, hogy változás következett be. A nők a változás koráról már beszélni sem hajlandóak, nemhogy megélni. Rüdiger Dahlke a Sorsfordulók című könyvében azt fejtegeti, hogy ezzel az idősödő nők életcéljuk elérése ellen dolgoznak, hiszen biokémiailag a mandalájuk perifériáján maradnak. „Ha az életük súlypontja az aktivitásban és a sportban rejlik, és abban, hogy maguknak vagy a férjüknek, vagy az egész társadalomnak bebizonyítsák, hogy ők milyen fiatal, teljesítőképes nők, akiknek semmi közük a változáshoz, ám ez elvben nem más, mint kísérlet arra, hogy hatvanévesen még gyereket szüljenek – ez pedig eltévelyedés az időben – és Dahlke szerint az úton való igazi esélyek eljátszása. A változás biokémiai késleltetése ugyanis – a legrosszabb előkészítés az utolsónak jelentkező életválságra, a halálra.”

A változás teljes megakadályozására ezt a terápiát mindazonáltal a különösen buzgó orvosok magas korig ajánlják, és még nyolcvanéveseket is rábeszélnek a hormonkezelésre. Első pillantásra minden résztvevőnek csak előnye származik a mindenre kiható ösztrogénellátásból. A nők megszabadulnak a változáskori panaszaiktól, melyek így nem emlékeztethetik őket az öregedés kínos témájára. A nőgyógyászoknak végre bőven van tennivalójuk. De a gyógyszeriparnak is nagy örömére szolgál, hogy ilyen mértékben „segíthet”, S ha valaki naivan megkérdezné, hogy a nők milliárdjai hogyan tudták a változás korát hormonterápia nélkül megoldani Évától egészen a közelmúltig – a válasz kéznél van minden nőgyógyásznál, mondván: akkor nem értek meg ilyen magas életkort az emberek. Ez hamis állítás, hiszen az átlagéletkor emelkedése valójában a csecsemőhalandóság visszaszorításával alakult ki. Akik az ösztrogéntől várják a csodát, nem tudnak „elengedni”. Görcsösen ragaszkodnak valamihez, amin pedig már túllépett az idő. Csak az a baj, hogy a sors mindent megtesz majd annak érdekében, hogy megtanítsa őket – más tekintetben – elengedni, és a helyes útra térni. Dahlke felteszi a kérdést: nem egyszerűbb és kellemesebb akkor már inkább a mintának engedelmeskedni, és ott leróni a kötelességeket, ahol azt a karma előírja, ahol eredetileg „követelték”?

A férfiak is hiúk

Persze, ez nemcsak a nők problémája, a férfiak is nagyon szeretnék kihúzni a fiatalságukat egészen aggastyánkorig. Szerencséjük, hogy (még) nincsenek megfelelő számban „férfigyógyászok”, különben náluk is kitalálnának androgén-adagolással járó kezelést. És akkor a szexuális vágy csökkenését is fel lehetne számolni. Ha a hatvanéves nők még gyereket szeretnének, akkor a férfiak sem maradhatnak le. És ahogy a bulvárlapok egyre gyakrabban hírt adnak róla, mind többen vállalják nagypapakorban a kispapaságot. Az életmintában való megtorpanás, vagy megfordulás nemcsak az életkorra, hanem a nemi szerepre is vonatkozik. C. G. Jung abból indul ki, hogy minden nőnek az animusnak nevezett férfi lelki részével is törődnie kell, ahogy minden férfinak is el kell fogadnia az anima alakjában megjelenő női lelki tulajdonságait. Az élet első felében, amikor mindkét félnek még elég gondja van a veleszületett nemi szereppel, nem elsősorban az ellenpólusnak ez az integrációja a a téma. Az élet második felében viszont, amikor a visszafordulásról van szó, és a saját nemi szerepnek már megoldottnak kell lennie, az ellenpólus beépítése feladattá válik. Csak az olyan ember tudja magában az ellenpólust is megvalósítani, aki a saját nemi szerepében biztos és kitölti azt. A cél itt az, amit az ezotéria „alkímiai menyegzőnek” nevez. Dahlke szerint ha túl korán történik meg az ellenpólushoz való odafordulás, akkor a nemi szerep megváltozik. A férfi szofivá ((puhává) válik, a nő pedig férfias lesz. Külsőleg talán nőiesnek tűnik, de a lelke, az összes női gyengédsége, lágysága eltűnik. Harcol és karriert épít, és az összes női életfeladatot elhárítja magától. Szingli életmódot él, maga választja a partnert, de csak laza kapcsolatban él vele, mert senkiért nem vállal felelősséget. Márpedig ahhoz, hogy valaki a karmáját megélje, „ledolgozza”, végig kell mennie az életút minden lépcsőjén a csecsemőkortól az aggastyánkorig – az alárendelt gyermekszereptől a határozott felnőttön át a világot szemlélő, elfogadó öregkorig. Aki ezt az ívet nem járja végig, aki megpróbál itt-ott elszökni a feladatok elől, azt a sors fogja kényszeríteni a feladat teljesítésére, és ez már sokkal kellemetlenebb, mint az önkéntesség.