Egy-egy mély fóbia még az elemi ösztönöket is felülírhatja. Nem merjük azt tenni, nem merünk úgy beszélni, sőt, még gondolkodni sem, amit és ahogyan szeretnénk. Balogh Béla író, spirituális tanító és gyógyító elárulja, hogy mi lehet a megoldás!
félelem

Így győzheted le a félelmeidet!
Önmagában a félelemmel nem lenne baj, mert bizonyos értelemben olyan visszatartó erő, amely óvatosságra int. Nélküle talán túlságosan vakmerőek lennénk. Azzal azonban nehéz szembenézni, amit a félelem velünk tesz, ahogyan hat ránk és ahogyan kialakul bennünk. Meg kell tanulnunk hát legyőzni.

Legyőzhető fóbiák
Szinte mindenki fél valamitől. A rettegés tárgya különböző lehet (póktól, kígyótól, tűztől, impotenciától, stb.), beteges félelemről, fóbiáról csak akkor lehet beszélni, ha az jelentős mértékben akadályozza az egyén mindennapját, élete minőségét.

Rettenetes Mindenszentek
Az angolszász kultúrkörben Halloween, a keresztény világban Mindenszentek és halottak napja. Pogány magyar (lelkek napja), pogány kelta (Samhain) gyökerek. Nyíló halálkapuk, melyeken az ittragadt elhalt lelkek hömpölyögnek át a túloldalra. Némelyek pedig – kihasználva a nyitott átjárót – a túloldalról szöknek át ide, káoszt szítani.

Chiron – a gyógyító
A Chiron egy olyan kisbolygó vagy aszteroida, amelyből százezernél is több kering a Mars és a Jupiter közötti térségben. Ezeknek a keringő kőóriásoknak az össztömege nincs akkora, mint a Holdé, a hatásuk azonban nemcsak asztronómiai szempontból érvényesül.

Pánikbetegség: két világ harca?
Viccesen az a mondás járja, hogy ha valaki nem élt még át igazi pánikrohamot, nyugodjon meg, előbb vagy utóbb őt is utoléri.

Karma az asztrológiai képletben (3.)
Sok modern pszichológus próbálkozik félelmektől szenvedő betege kezelésénél megoldást találni, anélkül, hogy a reinkarnációt figyelembe venné.

Álomnaptár 2011 utolsó heteire (2)
Sok tanítás, amelyet nappal megkaptunk, az álom ideje alatt épül be a tudatba. Ezért érezhetjük életünk bizonyos pontjain, hogy egészen más emberként ébredtünk fel reggel, mint amilyenek addig voltunk.

Beteges félelem – a fóbia
A horoszkópban a Neptunusz jelzi a fóbiára való hajlamot, az a bolygó, amelyik az alkohol- és kábítószer-függőséget. S mint a klinikus szakorvosok adataiból kiderült: Az alkohol és a drog után ez a leggyakoribb pszichiátriai kezelést igénylő zavar.

A csoda tőled függ!
A keleti bölcsek – és mai nyugati tanítványaik – azt hirdetik: az vagy, amit gondolsz! Könyvek egész sorozata látott már napvilágot, amiben a szerzők arra biztatják olvasóikat: akarjanak, és ölükbe hull a szerencse.