pillanat

Az emberi elme különös ajándék. Képes tervezni, alkotni, tanulni és fejlődni. Ugyanakkor van egy másik oldala is: olyan szenvedést tud létrehozni, amely még meg sem történt. Egyetlen bizonytalan mondatból egész tragédiát épít fel. Egy váratlan helyzetből teljes katasztrófát. Egy jövőbeli lehetőségből pedig napokig vagy akár hetekig tartó szorongást.

Van valami egészen különös abban, hogy a legegyszerűbb dolgok vesznek körül minket nap mint nap, mégis alig figyelünk rájuk. A só is ilyen. Ott van az asztalon, a konyhában, az ételben. De ritkán gondolunk arra, hogy lehet több is, mint egy egyszerű ízesítő. Nem azért, mert különleges, titkos ereje lenne. Hanem azért, mert eszközzé válhat a tudatosságban.

A tudatos jelenlét gyakorlásával egy nyugodtabb, tisztább, tudatosabb működéshez juthatunk el. De van egy nagyon fontos dolog, amit érdemes tisztán látni: az élet nem fog lelassulni csak azért, mert te tudatosabb lettél.

Megszoktuk, hogy a figyelmünk kifelé irányul: a tükörre, a kinézetre, a teljesítményre, a problémákra. De amikor a figyelem befelé fordul, egy másik minőség válik érzékelhetővé, és fejlődik az igazi testtudatosság.

Az emberi elme stresszhelyzetben elveszíti az időérzékét. A jelen kitágul, a jövő beszűkül, a múlt pedig elhalványul. Ami most történik, az abszolútnak tűnik. Ami majd történhetne, az homályos vagy ijesztő. Pedig a legtöbb élethelyzet nem végpont, hanem átmenet.